Ezúttal egy góllal kikaptunk a Soroksártól 2018 szeptember 08Beszámoló 185

A bajnokságban a válogatott szünet miatt ugyan nem rendeztek fordulót, csapatunk azonban nem maradt mérkőzés nélkül.

Pénteken a listavezető Soroksár otthonában látogattunk, ahol ezúttal ugyan egygólos vereséget szenvedtünk, azonban a lényeg nem az eredmény volt. Fontos volt, hogy ezúttal azok a játékosok is meccsterhelést kapjanak, akik a bajnokságban kevesebb szerephez jutnak. Emellett a mérkőzés remek lehetőséget kínált arra is, hogy vezetőedzőnk három U 19-es Vác VLSE játékost is kipróbáljon komoly ellenféllel szemben.

Hajrá Vác!

Soroksár SC – Vác FC 1-0 (0-0)

Soroksár, Szamosi Mihály Sporttelep

Soroksár SC: Steer - Dvorschák, Lipcsei K., Szpirulisz - Molnár R., Derekas, Lőrinczy, Valencsik - Frőhlich - Pál A., Kovács D.

A II. félidőben pályára lépett: Huszák, Tamási, Gárdos, Albert, Lakatos, Orosz, Bor. Vezetőedző: Lipcsei Péter

Vác FC: Abu – Búrány, Dlusztus, Szabó, Földi – Szekszárdi – Kákonyi, Pintér, Zsolnai, Varga – Csillag

Vác FC a 40. perctől: Abu – Nagy G., Görgényi, Lami, Földi – Futó – Mátyás, D’urso, Murai, Pécsi – Borvető

Pályára lépett még: Lőrincz (kapus), Tóth Bálint

Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerző: Lami (öngól)

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

Góllövőlista 2018/19

  • Zsolnai Richárd (4 + 2 MK)
  • Murai Sándor Márk (3)
  • Csillag Dárius (2)
  • Varga Szabolcs (1 + 1 MK)
  • Dlusztus András (1)
  • Kákonyi Dániel (1)
  • Tóth Gergely Csaba (1)
  • Borvető Áron (1 MK)
  • Balajti Ádám (2)

 

FACEBOOK