Győzelem a főpróbán 2017 július 23Általános 239

A szombati napon lejátszotta csapatunk a bajnokság rajtja előtti utolsó felkészülési mérkőzését, ellenfelünk ezúttal az NB III-ban szereplő Dunaharaszti csapata volt.

Az ellenfél soraiban több ismerős arc is feltűnt, hiszen a vendégeknél pályára lépett a mérkőzés folyamán Rusvay Gergely, Farkas Péter, Szenes Bence és Kovács Gergely is.

Bár a játékunkba még mindig becsúszott pár apró hiba, melyek javítására még mindig van egy hetünk, összességében mégis könnyedén vertük a haraszti kék-fehér alakulatot.

Folytatás jövő héten, már élesben, hiszen vasárnap kezdődik a bajnokság. Ellenfelünk 18 órától a III. kerületi TVE Sporttelepén a Soroksár SC gárdája lesz.

Hajrá Vác!

Vác FC – Dunaharaszti MTK 3-0 (1-0)

Vác, Városi Stadion

Vezette: Böcskei

Vác FC: Halasi (Abu) – Hegedűs (Havasi), Görgényi, Tóth F., Gulyás – Tóth G. (Búrány), Szabó (D’Urso) – Kákonyi (Niedermüller), Nagy R., Major – Balajti (Borvető)

Gólszerző: Tóth F, Havasi, Borvető

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

(A 2017/2018-as bajnoki szezonban a hazai mérkőzéseinket a budapesti III. kerületi TVE sporttelepén játszuk, ugyanis a Vác Városi Stadion nem felel meg az NB II licenc követelményeinek.)

Góllövőlista

  • Balajti Ádám (1)
  • Borvető Áron (1)

 

FACEBOOK