Győzelemmel búcsúztattuk az évet 2017 december 13Beszámoló 235

Vasárnap az idei év utolsó mérkőzését játszotta csapatunk Óbudán, az ellenfél ezúttal a Kazincbarcikai SC csapata volt.

Velük a nyár során már találkoztunk Tiszaújvárosban, ahol a kazincbarcikai csapat 2-1-es győzelmével otthon tartotta a három pontot. Ezúttal mi is erre készültünk.

Az első félidőt igazán nagy gólhelyzet nélkül játszották le a csapatok, mindkét együttes játékában sok hiba csúszott, így igazságos gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A játék képe a szünet után sem változott. A csapatok sok hibával játszottak, főként mezőnyben folyt a játék. A 72. percben azonban csapatunk megszerezte a vezetést. Borvető tovább fejelt labdájával Nagy Richárd tört a kapu felé a bal oldalon, kicselezte Tóth Szabolcsot, aki buktatta a 16-oson belül, 11-es! A büntetőt Nagy Richárd a kapu közepébe lőtte!

Már a büntető előtt is érezhető volt, hogy aki gólt talál ezen a mérkőzésen, az valószínűleg mind a három pontot bezsebeli. A 92. percben aztán lezárhattuk volna a mérkőzést. Borvető szerzett labdát az ellenféltől, elhúzott a jobb oldalon, középen hárman várták a beadását, végül Kákonyi kapta meg, aki azonban hosszan vette át, így a védő menteni tudott. A kihagyott helyzettől függetlenül az eredmény már nem változott, így csapatunk az utolsó „hazai” mérkőzését megnyerve begyűjtötte a három pontot, az ötödik helyről várva ezzel a tavaszi folytatást.

Szép volt Fiúk! Hajrá Vác!

Online tudósítás

Vác FC – KBSC 1-0 (0-0)

Hévízi út, 280 néző. Játékvezető: Barna Gábor (Király Zsolt, Nagy Attila)
 

Vác FC: Halasi - Hegedűs Cs., Szabó N., Króner, Gulyás M. - Tóth G., Búrány - Zsolnai, Nagy R., Major - Balajti.

Cserejátékosok: Abu (k), Tóth F., Durso, Kákonyi, Görgényi, Borvető, Niedermüller.

Vezetőedző: Horváth Károly


 
KBSC: Gábor - Lőrincz, Palmes, Tóth Sz., Sigér Á. - Süttő, Belényesi Cs., Micsinai, Kovács O, - Hegedűs D., Boros G. 

Cserejátékosok: Botló (k), Constantinescu, Kristófi, Burics, Engel 

Vezetőedző: Vitelki Zoltán
 

Gólszerző: Nagy R. (11-esből, 72.)

Csere: Major helyett Borvető (58.), Balajti helyett Kákonyi (65.), Nagy R. helyett Görgényi (80.), ill. Kovács O. helyett Engel (61.), Boros G. helyett Constantinescu (61.), Süttő helyett Kristófi (76.)

Sárga lap: Búrány (25.), Króner (28.), Balajti (29.), Gulyás M. (42.), Görgényi (84.), ill. Micsinai (28.), Kovács O. (41.), Sigér Á. (56.),

Mestermérleg: (forrás: nso.hu)

Horváth Károly: – A múlt heti, Soroksár elleni meccshez képest ma sokkal jobb talajú pályán futballoztunk, ahol időnként a saját játékunkat tudtuk játszani. Végül megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jól felkészített ellenféllel szemben.

Vitelki Zoltán: – Köszönöm a szurkolóinknak, hogy egész ősszel és ma is kitartottak mellettünk – sajnálom, hogy így, vereséggel búcsúztunk tőlük. Sokat dolgoztunk, ma sem vallottunk szégyent. Az első félidő a Vácé, a második a miénk volt, a büntető viszont a semmiből jött. Ez a két előrehozott tavaszi forduló nem hiányzott, és akkor is ezt mondanám, ha mindkét meccset megnyertük volna.

-VP-

Fotó: Sipos Hajnalka

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

(A 2017/2018-as bajnoki szezonban a hazai mérkőzéseinket a budapesti III. kerületi TVE sporttelepén játszuk, ugyanis a Vác Városi Stadion nem felel meg az NB II licenc követelményeinek.)

Góllövőlista

  • Balajti Ádám (11)
  • Zsolnai Richárd (6 + 1-MK)
  • Kákonyi Dániel (4)
  • Nagy Richárd (4 + 1-MK)
  • Gulyás Máté (4)
  • Tóth Gergely (4 + 1-MK)
  • Króner Martin (2 + 2-MK)
  • Borvető Áron (1)
  • D’urso Giuliano (1)
  • Havasi Dániel (1-MK)
  • Major Máté (1)

 

FACEBOOK