Győzelemmel kezdtük az új szezont 2018 július 30Beszámoló 671

Tegnap rekkenő hőségben csapatunk megkezdte a Merkantil Bank Liga NB 2 2018/2019-es évad küzdelmeit, ellenfelünk a Budafoki MTE együttese volt.

A nagy meleg ellenére jó iramban kezdődött a mérkőzés, az első negyedórában a vendégcsapat egy kicsit aktívabb volt, az első helyzetecske is előttük adódott, a 7. percben Pölöskei lépett ki a jobb oldalán a tizenhatosnak, majd jobbal lőtt, de a jobb kapufa mellett hagyta el a labda a játékteret.

Negyedóra elteltével aztán csapatunk is felvette az „utazósebességet”, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, melynek eredménye a 18. percben a vezetőgól megszerzése lett: Varga Szabolcs lépett volna ki a tizehatos vonalán, egy védő lába azonban érkezett és buktatta a váci játékost, a játékvezető egyből a tizenegyes pontra mutatott. Balajti végezte el a büntetőt és laposan jobbal, a jobb alsó sarokba gurított.

A vezetős után nem sokat kellett várnunk a következő gólra, hiszen három perccel később már kettővel vezetett csapatunk. Ezúttal is Balajti volt a főszereplő, nagyszerűen vette észre, hogy a vendégek kapusa kint áll a kapuból, a felezővonaltól nem messze, jobbról kapura lőtt, a visszafutó Póser nem érte utol a labdát, mely a kapu közepébe hullott. Balajti remek helyzetfelismerése ritkán látható csodálatos gólt eredményezett. 

Az első félidőben még D’urso tizenhatos sarkáról megeresztett lövése -melyet Póser csak másodjára tudott megfogni- okozott némi izgalmat, egyébként más érdemleges nem történt, így két gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre.

A második félidőben a vendégcsapat mindent megpróbált, mezőnyben sikerült is némi fölényt kiharcolniuk, azonban igazán kapura veszélyes helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Mi visszább álltunk, stabil védekezésből indított kontratámadásokkal operáltunk.

A 91. percben Balajti majdnem megszerezte harmadik gólját. Huszonhárom méteres szabadrúgása a bal kapufa tövét érintve (még a csattanást is hallani lehetett) hagyta el a játékteret.

A harmadik gól helyett szépített a Budafok, az előre húzódó Khiesz fejelt az ötösről a kapuba.

A szépítő gól után Nagy Norbert játékvezető lefújta a mérkőzést, így összességében csapatunk megérdemelt győzelemmel kezdte a bajnokságot.

Szép volt fiúk! Hajrá Vác!

Vác FC – Budafoki MTE 2-1 (2-0)

Hévízi út,  300 néző. Játékvezető: Nagy Norbert (dr. Szabó Péter, Kulman Tamás)

Vác FC: Halasi - Görgényi, Szekszárdi, Szabó N. Búrány - Tóth G., D'urso - Kákonyi, Zsolnai, Varga Sz. - Balajti.

Cserejátékosok: Abu (k), Földi M., Csillag D., Nagy G., Pintér B., Borvető, Mátyás Zs.

Edző: Zoran Szpisljak
 
Budafok: Póser - Margitics, Khiesz, Oláh B., Lakatos Cs. - Vankó, Filkor A. Kercsó - Kovács D., Ihrig-Farkas - Pölöskei P.

Cserejátékosok: Balogh P. (k), Gubacsi, Vég B., Micsinai, Vass M., Boros G., Kirják.

Vezetőedző: Vitelki Zoltán

Gólszerző: Balajti (11-esből, 18. perc, 21. perc), illetve Khiesz (93. perc).

Csere: Varga Sz. helyett Mátyás Zs. (71. perc), Tóth G. helyett Pintér B. (78. perc), Zsolnai helyett Csillag (88. perc), illetve Vankó helyett Micsinai  és Kercsó helyett Boros G. (mindkettő az 59. percben), Ihrig-Farkas helyett Vég B. (74. perc).

Sárga lap: Görgényi (26. perc), Szekszárdi (34. perc), Káronyi (43. perc), illetve Vankó (48. perc)

 

Mestermérleg (forrás: nso.hu):

Zoran Spisljak: Mindkét csapat alaposan felkészült, de mi azt játszottuk, amit elterveztünk. Miután az első félidőben kétgólos előnyt szereztünk, a másodikban kicsit visszavettünk az iramból, s próbáltuk tartani az eredményt.

Vitelki Zoltán: Bosszantó a vereség, mert két olyan gólt kaptunk, amely előtt nem volt kikényszerített helyzet. A második félidőben mutatott teljesítményünk alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre, de a kapu előtt határozatlanok voltunk.

-VP-

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

(A 2018/2019-es bajnoki szezonban a hazai mérkőzéseinket a budapesti III. kerületi TVE sporttelepén játszuk, ugyanis a Vác Városi Stadion nem felel meg az NB II licenc követelményeinek.)

Góllövőlista 2018/19

  • Balajti Ádám (2)
  • Zsolnai Richárd (1)

 

FACEBOOK