Harcos győzelem 2017 október 15Beszámoló 259

A Merkantil Bank Liga NB II 13. fordulójában, remek futballidőben a III. Kerületi TVE pályáján csapatunk a Békéscsaba együttesét fogadta.

A mérkőzés érdekessége volt, hogy klubunk a nyáron egy évre kölcsönadta a Békéscsabának Dlusztus Andrást, aki azonban ezen a mérkőzésen nem lépett pályára a liláknál, a stadionba viszont kilátogatott. A kezdés előtt gyászszünettel emlékeztünk az Aranycsapat kiválóságára, a Csepel egykori játékosára, Tóth II Józsefre, aki október 9-én, méltósággal viselt betegség után hunyt el. 

A mérkőzés első komoly lehetőségére 20 percet kellett várni, azonban megérte, hiszen ez a vezetés megszerzését jelentette csapatunk számára: „Nagy Richárd löbbölte középre a labdát, Balajti pedig középen 12 méterről, kapásból, gyönyörű mozdulattal a bal alsó sarokba lőtt.”

A Youtube gyanús gól után mindössze hat percet kellett várnunk, és már kettővel vezetett csapatunk: „Gulyás baloldali szögletét középen, 6 méterről Króner fejelte a dermedt kapus mellett a jobb alsó sarokba.”

A 37. percben egy átlövés góllal szépített a vendégcsapat: „Birtalan 22 méteres, lapos lövése utat talált Halasi kapujának bal alsó sarkába.”

Az első félidőből hátralévő nyolc percben még mindkét oldalon akadt egy-egy helyzet, de újabb gól már nem született, így előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A második játékrészben a szép játék héttérbe szorult. Ugyan a csabaiak birtokolták többet a labdát, fölénybe futballoztak, sokszor ívelték fel a labdát a kapunk előterébe, de igazán veszélyes gólhelyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Mi nagyot küzdöttünk minden labdáért, kontrákkal veszélyeztettünk, ugyanakkor igazán nagy helyzetet nekünk sem sikerült kidolgoznunk. A vendégek hajrában elkeseredetten rohamoztak az egyenlítésért, de minden próbálkozásukat sikeresen hatástalanítottuk, így összességében egy rendkívül harcos mérkőzésen tartottuk itthon a három pontot.

Folytatás jövő héten szintén hazai pályán a Gyirmót FC Győr csapata ellen.

Szép volt Fiúk!

Hajrá Vác!

Online tudósítás

Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 (2-1)

Bp., III. kerületi TVE Sporttelep - Hévízi út, 500 néző. Játékvezető: Szilasi Szabolcs (Kepe Arnold, Mohos Milán

Vác FC: Halasi - Görgényi, Szabó N., Króner, Hegedűs Cs. – Durso, Gulyás - Tóth G., Nagy R., Zsolnai - Balajti. 

Cserejátékosok: Abu (k), Nagy S., Kákonyi, Havasi, Rása, Búrány, Major. 

Vezetőedző: Horváth Károly  

 

Békéscsaba: Ribánszki - Pilán, Szélpál N., Kiss L., Nagy S. - Szatmári I., Nagy I., Viczián  - Birtalan B., Gránicz, Szalai D. 

Cserejátékosok: Máthé (k), Eszlátyi, Ilyés, Urbin, Tóth D., Király P., Babinyecz. 

Vezetőedző: Boér Gábor

 

Gólszerző: Balajti (20.), Króner (26.), ill. Birtalan (37.)

Csere: Durso helyett Major (54.), Nagy R. helyett Kákonyi (71.), Balajti helyett Búrány (85.), ill. Szalai D. helyett Urbin (38.), Kiss L. helyett Király P. (54.), Nagy I. helyett Eszlátyi (64.)

Sárga lap: Zsolnai (45.), Durso (52.), ill. Viczián (87.)

 

Mestermérleg (forrás: nso):

Horváth Károly: – Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten jutottunk kétgólos előnyhöz,
majd elkerülhető gólt kaptunk, de a csapat nagyszerűen és taktikusan játszott, ami most
elegendő volt a győzelemhez.

Boér Gábor: – Rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen nem tudtuk hozni azt a formát,
amelyet az elmúlt hetekben mutattunk. Az első félidőt átaludtuk, és ez akkora hátrányt
jelentett, hogy már nem tudtuk ledolgozni.

-VP-

Fotó: Sipos Hajnalka

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

(A 2017/2018-as bajnoki szezonban a hazai mérkőzéseinket a budapesti III. kerületi TVE sporttelepén játszuk, ugyanis a Vác Városi Stadion nem felel meg az NB II licenc követelményeinek.)

Góllövőlista

  • Balajti Ádám (8)
  • Zsolnai Richárd (5)
  • Gulyás Máté (3)
  • Kákonyi Dániel (3)
  • Nagy Richárd (3)
  • Króner Martin (2 + 2-MK)
  • Tóth Gergely (2)
  • Borvető Áron (1)
  • Havasi Dániel (1-MK)

 

FACEBOOK