Ismét döntetlen, pedig felbillent a pálya 2017 augusztus 28Beszámoló 579

A hosszú hét zárásaként Mosonmagyaróvárra látogatott csapatunk vasárnap.

A hétközi Sopron elleni remit győzelemmel szerették volna feledtetni fiaink.

Már a mérkőzés elején hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, védekezésre kényszerítve a hazai csapatot, akik szorításunkban nem is tudtak kibontakozni. Rengeteget birtokoltuk a labdát, irányítottuk a mérkőzést, a hazaiak nem is igazán tudtak kijönni a saját térfelükről. Azonban hiába dolgoztunk ki több helyzetet, vagy játékosaink hibáztak, vagy a hazaiak kapusa Tarczy védett bravúrosan.

A játék képe a második félidőben sem sokat változott. Mi mentünk előre, próbálkoztunk, helyzeteket alakítottunk ki, míg a hazai csapat kontráiban bízott, nem sok sikerrel. Kapusunk Halasi a Nemzeti Sporttól nullás osztályzatot kapott, annyira nem volt dolga. Nem úgy, mint a túloldalon Tarczynak, neki köszönhetően maradt mérkőzésben az óvári gárda, és szerzett egy pontot.

Hiába a labdabirtoklási fölény, hiába a sok kialakított helyzet, amíg ezeket nem tudjuk gólra váltani, marad a döntetlen (jobb esetben), és az érte járó egy pont.

Folytatás szombaton Óbudán az ETO FC Győr ellen.

Hajrá Vác!

Credobus Mosonmagyaróvári TE 1904 – Vác FC 0-0 (0-0)

Mosonmagyaróvár, 600 néző. Játékvezető: Kovács J. Zoltán (Király Zsolt, Baghy Csaba)

Mosonmagyaróvár: Tarczy – Huszárik, Szpirulisz, Szépe, Juhász Gy. – Schmatovich (Bartos, 65.), Vágó – Laki (Lőrinczy, 77.) – Tóth M., Kapacina V., Zsigmond (Katona K., 65.). Vezetőedző: Várhidi Péter

Vác FC: Halasi – Hegedűs Cs., Tóth F., Szabó N., Gulyás M. –Tóth G., Búrány – Zsolnai, Nagy R. (Kákonyi, 72.), Major M. (Borvető, 67.) - Balajti (Durso, 85.). Vezetőedző: Horváth Károly

Mestermérleg (forrás: nso.hu)
Várhidi Péter: – Küzdöttünk, küszködtünk, de ezúttal ennyire tellett. Támadójátékban nagyon keveset mutattunk.

Horváth Károly: – Idegenben minden pontnak értéke van, ezúttal végig uraltuk a játékot, de a helyzeteinkből legalább egy gólt értékesíteni kellett volna, és akkor győzünk.

-VP-

Fotó: G&Zs Photo

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

(A 2017/2018-as bajnoki szezonban a hazai mérkőzéseinket a budapesti III. kerületi TVE sporttelepén játszuk, ugyanis a Vác Városi Stadion nem felel meg az NB II licenc követelményeinek.)

Góllövőlista

  • Nagy Richárd (2)
  • Balajti Ádám (1)
  • Borvető Áron (1)
  • Gulyás Máté (1)
  • Havasi Dániel (1-MK)
  • Króner Martin (1-MK)
  • Tóth Gergely (1)
  • Zsolnai Richárd (1)

 

FACEBOOK