Szurkolói fórum a stadionról 2017 március 28Általános 2465

A város és klubunk mintegy ötven ember előtt tartott közös tájékoztatót a tervezett új váci stadionról a tegnapi napon a Madách Imre Művelődési Központban.

A tájékoztató a Vác FC ügyvezető igazgatójának Orbán Leventének múltidézésével kezdődött. Utána Pető Tibor, Vác Város alpolgármestere a Vác VLSE elnöke beszélt arról, hogy miért fontos a város életében a stadion felújítása és a labdarúgás jelenléte.

Ezután a tájékoztató fő részében John P. Marshall a Vác FC tulajdonosa – a tervező csapat két tagjával kiegészülve – beszélt az új stadion terveiről, az építés üteméről, bemutatva a látványterveket az elképzelt stadionról és főépületről.

Beszédének főbb pontjai összefoglalva:

- a Vác Futball Club Kft. 2016. áprilisában 600 millió Ft értékű stadionfelújítási pályázatot nyújtott be a Magyar Labdarúgó Szövetség számára, melyre - nagyon sok egyeztetést követően - 2016. decemberében 45 millió Ft értékű tervezésre vonatkozó határozat született (a tervezés összege a teljes stadionfelújítási projekt csupán csak kis szelete)

- az MLSZ első elképzelése az volt, hogy a Vác FC finanszírozza meg előre a stadion építésének teljes költségeit, majd az elkészülés után, ezen költségek elszámolását követően visszakapja az elszámolt végösszeget az összegyűjtött TAO-forrásokból. Erre a Vác FC nem tudott vállalkozni, hisz ilyen mértékű pénzösszeg nem állt rendelkezésére.

- a közbeszerzési állásfoglalást követően a Vác FC Kft. szerződést kötött a nyertes tervező stúdióval, akik gőzerővel dolgoznak a tervek mielőbbi engedélyeztetése céljából, hisz minden felügyelő hatóság hozzájárulását kell adja a tervekhez még a kivitelezés elkezdése előtt.

- a Vác FC Kft. szándéka az, hogy 2017. április végéig a kész terveket benyújthassa az MLSZ felé, hogy a bontási és építési munkák felől mielőbb döntés születhessen a 2017/2018-as TAO-év során, így a munkák akár már a nyár elején elkezdődhessenek.

- a 600 millió Ft-os pályázathoz a város hitelből finanszírozza az ehhez szükséges 30%-ot, azaz a 180 millió forintos önrészt.

- a bemutatott terveken nyílvánvalóvá vált, hogy a stadion teljes felújítása négy lépésben történne meg.

- az első fázisban a két hosszanti lelátó épülne újjá, valamint a Duna felőli hosszanti lelátó alatt kerülne kialakításra az új székház is. A Duna felőli részen min. 600 fős fedett lelátórész lenne kialakítva szociális blokkokkal és kiszolgáló egységekkel.

- az így létrejövő stadion, az első fázis végén közel 1300 férőhelyes lenne.

- a stadion felújításának további két fázisában még több férőhely kerülne kialakításra, illetve a negyedik, azaz utolsó fázisában már mind a négy oldal fedett lelátóval rendelkezne.

A tájékoztatót kérdések sora zárta, mely közül egy a pálya talaja felől érdeklődött. A válaszból kiderült, hogy sajnos jelenleg a centerpálya talaja nincsen jó állapotban, viszont az első fázis a pálya felújítását nem foglalja magába. Ugyanakkor hamarosan mindenképpen szükség lesz a gyep felújítására is, hiszen az MLSZ tervei szerint a 2018/2019-es szezonban már az NB II-es csapatok is csak alácsövezett és fűthető pályákon játszhatnak.

A tájékoztatón szó esett még arról, hogy a város és a klub a nyáron szeretnének valamilyen formában megemlékezni a stadion fennállásának 50., míg a labdarúgócsapat NB I-be való feljutásának 30. évfordulójáról.

Hajrá Vác!

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

Góllövőlista 2020/21

FACEBOOK