Ünnepség - vereség 2019 május 13Beszámoló 356

A bajnokság utolsó hazai mérkőzését játszotta csapatunk vasárnap a Városi Stadionban.

A tegnapi nap a váci futballé volt, hiszen a mérkőzés szünetében és a meccs után ünnepeltük a 25 évvel ezelőtt NB I-es bajnoki címet szerzett Vác FC Samsungot, valamint a klub fennállásának 120 éves évfordulóját.

A mérkőzés szünetben igazán ünnepélyes pillanatokat élhettünk át, hiszen 1994-es NB I-es bajnokcsapatunk játékosai, szakmai stábja és vezetői kivonultak a pályára, a műsorközlő egyenként szólította őket, a szurkolók pedig állva tapsoltak!

A nap ünnepélyes része jól sikerült, ellenben a mérkőzéssel. Az első félidei gyenge játékunk megpecsételte a sorsunkat, és hiába egykapuztunk szinte az egész második félidőben, egyenlítenünk nem sikerült, így maradt a fájó egygólos vereség.

A bajnokságot jövő héten Balmazújvárosban zárjuk a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata ellen.

Az ultráknak köszönjük a csodálatos élőképet és a szurkolást.

Hajrá Vác!

Online tudósítás

Vác FC – Duna Aszfalt TVSE 0-1 (0-1)

Vác, 350 néző. Játékvezető: Takács Tamás (Csatári Tibor, Berényi Ákos)

Vác FC: Halasi - Hegedűs Cs., Görgényi, Szabó N., Földi M. - Tóth G., Gyürki - Varga Sz., Zsolnai, Mátyás - Sóron.

Cserejátékosok: Abu (k), Murai, Wieland, Szekszárdi, Csillag D., Kákonyi, Durso

Vezetőedző: Horváth Károly
 
Tiszakécske: Molnár M. - Oláh M., Kardos, Ludánszki, Sváb - Stoiacovici, Kirchner, Tölgyesi, Kocsis G., Puskás Z. - Gréczi G. 

Cserejátékosok: Ladányi (k), Benkó, Szabó D., Károly, Polyák, Sirokmán, Mihály D.

Vezetőedző: Simon Antal

Gólszerző: Puskás Z. (14.)

Csere: Gyürki helyett Durso és Mátyás Zs. helyett Csillag D. (mindkettő a szünetben), Varga Sz. helyett Murai (68.), ill. Stoiacovici helyett Sirokmán (58.), Puskás Z. helyett Polyák (65.) Kirchner helyett Károly (91.)

Sárga lap: Sóron (24.), Zsolnai R. (52.), ill. Kirchner (24.), Molnár M. (82.)

Mestermérleg (forrás: nso.hu):

Horváth Károly: – Az első félidei gyenge játékunk után hiába játszottunk mezőnyfölényben, ez sajnos még pontot sem ért.
Simon Antal: – Az NB II egyik legkulturáltabb futballját játszó csapat a Vác. Próbáltuk kihasználni, hogy feltolja a védekezését, sikerült, hiszen ebből szereztük a győztes gólt.

Fotó: Sipos Hajnalka

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

Góllövőlista 2018/19

  • Zsolnai Richárd (11 + 2 MK)
  • Csillag Dárius (6)
  • Murai Sándor Márk (6)
  • Sóron Tibor (5)
  • Kákonyi Dániel (3)
  • Tóth Gergely (3)
  • Szabó Norman (2)
  • Görgényi Dávid (2)
  • Varga Szabolcs (1 + 1 MK)
  • Gyürki Gergely (1)
  • Balajti Ádám (2)
  • Borvető Áron (1 MK)
  • Dlusztus András (1)

 

FACEBOOK