Zárásként kettőből kettő 2018 július 22Beszámoló 2307

A szombati napon a bajnokság rajtja előtti utolsó felkészülési mérkőzéseinket játszottuk Vácon.

Délelőtt az NB III-ban szereplő III. kerületi TVE, míg délután az idei szezonban szintén az NB II-ben szereplő Vasas FC volt az ellenfelünk.

A délelőtti csapatban főként a próbajátékosok, a sérülésből visszatérők kaptak helyet. Sajnos a mérkőzésen Major Máté térdsérülést szenvedett, reméljük nem súlyos. Ez a csapat szépen helyt állt a következő szezonban nagy terveket dédelgető óbudai csapat ellen.

Vác FC – III. kerületi TVE 3-1 (2-1)

Vác FC: Abu – Nagy G., Szekszárdi, Major, Forgács - Tóth G., Gábriel - Nagy Zs, Kokenszky, Lassú- Kerekes

Pályára lépett még: Búrány, Pál K., Borvető, Mátyás, Papp N., Takács P.

III. kerületi TVE: Jeszenszky – Huszárik, Gyepes, Szalai V, Sorecz – Gálfi, Kaszai – Nagy Olivér, Nagy Tamás, Molnár A. – Hamar

Pályára lépett még: Kunsági, Kiss, Hámori, Grúz, Szilágyi, Pfeiffer, Rabatin, Torkos, Malkocs, Sinan

Gólszerző: Tóth G. Nagy Zs., Borvető ill.: Hamar

 

Délután aztán keményebb dió várt fiainkra, a tavalyi szezonban még az NB I-ben szereplő Vasas gárdáját fogadtuk. Jó iramú mérkőzésen Varga góljával korán megszereztük a vezetést. Előnyünk azonban nem tartott sokáig, egy perccel később már egy-egy volt az eredmény. A második félidőt azonban ismét jól kezdtük, az 55. percben egy szöglet után Dlusztus fejjel volt eredményes, mint kiderült beállítva ezzel a végeredményt.

Vác FC – Vasas FC 2-1 (1-1)

Vác FC: Halasi (Lőrincz) – Görgényi, Dlusztus, Szabó, Földi – Kákonyi, Pintér, D’urso, Varga (Mátyás) – Zsolnai, Balajti

Vasas FC: Bese - Szilágyi, Vaskó, Szokol, Rokszin – Egerszegi (Tóth K., 66.), Hinora (Laczkó, 46.) - Murka (Gaál, 57.), Birtalan, Bévárdi (Kocsis, 46.) - Ádám (Hrepka, 46.)

Gólszerző: Varga, Dlusztus ill.: Hinora

Folytatás jövő héten Óbudán a bajnokság rajtján a Budafok csapata ellen.

Hajrá Vác!

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

Góllövőlista 2018/19

  • Zsolnai Richárd (5 + 2 MK)
  • Murai Sándor Márk (4)
  • Csillag Dárius (2)
  • Szabó Norman (2)
  • Varga Szabolcs (1 + 1 MK)
  • Dlusztus András (1)
  • Kákonyi Dániel (1)
  • Tóth Gergely Csaba (1)
  • Borvető Áron (1 MK)
  • Balajti Ádám (2)

 

FACEBOOK