Kibrusztolt győzelem 2016 október 23Beszámoló 1535

A vasárnapi, soron következő bajnoki mérkőzésen a SZEOL SC csapatát fogadtuk Dunaújvárosban.

Bár ellenfelünk sereghajtóként érkezett hozzánk, tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Ismertük a szegedi csapatot, hiszen nem olyan régen még az NB III-ban is találkoztunk velük. Egy számunkra kellemetlen, harcos stílusba játszó csapattal kellett megküzdenünk, akik egy kis keménységért nem mentek a szomszédba.

Csapatunk játékosának Dlusztus Andrásnak akár pikáns is lehetett volna a párharc, hiszen András SZEOL SC nevelés. Azonban nem lett. András a tizedik percben összefejelt a szegedi Rácz Lászlóval, melynek következtében le kellett cserélni. Azóta kiderült, hogy Bandira sajnos műtét vár, így az őszi szezonban már egészen biztos, hogy nem léphet pályára.

Jól indult a mérkőzés, hiszen már a negyedik percben veszélyeztettünk. A következő helyzetre sem kellett sokat várni, hiszen a 18. percben Nagy remekült tekert középre, azonban Kákonyi estében fölé lőtt.

A 25. percben szegedi próbálkozást jegyezhettünk fel. Jobb oldalról végezhettek el szögletet a vendégek. Az ívelés után a hosszún Vágó fejelte vissza a labdát, melyről középen mindenki lemaradt.

Öt perccel később már ismét mi veszélyeztettünk. Előbb ismét Kákonyi kísérletezett 25 méterről, lövése azonban mellé ment. Fél perc múlva Mátyás vezethette egy az egyben a kapusra a labdát, azonban a kapujából kilépő Dongóban elakadta a lövése.

A 42. percben ismét Mátyás került ziccerbe, lövése azonban keresztbe elment a kapu előtt.

Hiába játszottunk sokkal veszélyesebben és gólra törőbben az első félidőben, sajnos nem sikerült betalálnunk a főként a védekezésre koncentráló szegedi csapat kapujába, így nulla-nullás állással vonultak szünetre a csapatok.

A szünetben Nagy Tibor vezetőedző kihasználta maradék cserelehetőségét. Nagy Richárd helyett Tóth Barnabás, míg Balajti Ádám helyett Majoros Árpád érkezett a pályára.

A Békéscsabán remekül játszó Tóth Barnabás beállásával még stabilabbá vált a középpályánk. A második félidőt még jobban megnyomtuk, mi domináltunk, a mi akaratunk érvénysült. Sorra vezettük a támadásokat, de sajnos a gól nem akart összejönni.

Aztán a 74. percben megtört a jég. Kákonyi húzta meg a jobb szélt, beadására középen remekül érkezett Niedermüller, aki bal külsővel a jobb alsó sarokba tekerte a labdát. A vezető gól megnyugtatta csapatunkat, de szerencsére nem kényelmesedtünk el.

Bár a szegedi csapat megpróbált egyenlíteni, kísérletei erőtlennek bizonyultak.

Összességében elmondható –ahogy oldalunk online közvetítése is írta- igazi kibrusztolt, kiharcolt győzelmet arattunk. Sokáig nem tudtuk feltörni a szegediek védelmét, de végül Niedermüller okos gólja révén sikerült betalálni, ezzel megnyertük a küzdelmes mérkőzést.

A bajnokságban folytatása előtt szerdán kupamérkőzést vár ránk Dunaújvárosban a Haladás ellen, majd következő fordulóban Cigándra utazunk stadionavató mérkőzésre.

Hajrá Vác!

Online tudósítás

Vác FC – SZEOL SC 1-0 (0-0)

Dunaújváros, 100 néző. Játékvezető: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Mohos Milán)

Vác FC: Szentpéteri - Hegedűs Cs., Dlusztus, Tóth F., Gulyás M. - Kákonyi, Tóth G. - Niedermüller, Nagy R., Mátyás - Balajti.

Cserejátékosok: Halasi (k), Majoros Á., Tóth B., Gábriel, Rusvay, Rása, Görgényi

Vezetőedző: Nagy Tibor 

SZEOL SC: Dongó - Kéri, Gajág, Ikonomu, Grünwald - Búrány, Puskás Cs., Vágó L., Rácz L. -  Harsányi I., Péter A.

Cserejátékosok: Siska (k), Mendebaba, Schrammel, Beretka, Forró, Buzási, Németh

Vezetőedző: Tóth Ákos

Gólszerző: Niedermüller (74.)

Csere: Dlusztus helyett Görgényi (14.), Balajti helyett Majoros és Nagy R. helyett Tóth B. (mindkettő a szünetben), ill.: Búrány helyett Forró (65.), Gajág helyett Buzási (72.), Puskás Cs. helyett Beretka (77.)

Sárga lap: Gulyás M. (44.), Majoros (54.)  ill.: Ikonomou (32. perc), Rácz L. (44.)

Mestermérleg: (forrás: nso.hu)

Nagy Tibor: – Szinte végig támadtunk, különösen a második félidőben rengeteget dolgoztunk a három pontért, de sok helyzetet hagyunk ki, ami luxus, ezért szenvedünk.


Tóth Ákos: - Az első negyvenöt perc kiegyenlített játékot hozott, derekasan küzdöttünk. Szünet után a Vác minőségi cseréi eldöntötték a mérkőzést, megérdemelten győzött az ellenfél.

Varga Péter

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK