75 éves lett Csank János – legnagyobb sikerének a '94-es NB I-es bajnoki címet tartja 2021 október 27Általános 757

Szerdán a váci stadion klubhelyiségében köszöntöttük 75. születésnapja alkalmából Csank Jánost, a Vác FC szakmai igazgatóját, élő legendánkat! A csapat a mestert egy nagy tortával lepte meg, míg Belák Gyula ügyvezető és barátja, Bodonyi Béla egy remek vadászkés-készlettel ajándékozta meg.

Október 27-én, szerdán 75 éves lett klubunk élő legendája, az utóbbi évtizedek magyar labdarúgásának egyik meghatározó egyénisége, Csank János. A mesteredző játékosként az NB II-ig jutott, majd edzői karrierje során NB I-es aranyérmet szerzett a Váccal (1994), aztán a Fradival (2001). Másodosztályú bajnoki címig vitte az Egert, a Videotont és a Siófokot, a Váccal aztán a 2010-es években megye I-es (2014) és NB III-as (2015) bajnoki címet is begyűjtött. Edzői pályafutása csúcsán 1996-tól szűk két évig a magyar válogatottat irányította, amelyet a vb-pótselejtezőt érő második helyig vezetett. Szakmai igazgatónk addig dolgozna, amíg nem nyűg számára edzésre járni.

– Több, mint negyven éves edzői múltja során mindent megélt, amit egy tréner megélhet és a mai napig aktív, méghozzá ismét klubunknál, ahová az év elején visszatért.
– Igen, ahogy mindenki emlékezhet rá, az év elején keresett meg Belák Gyula ügyvezető, hogy segítsek a csapatnak. A váci környezet mindig is családias légkörű volt, és ma is az – az edzői stábban Burzi Attila másodedző és Telek Árpád kapusedző korábban játékosom volt, de az utánpótlásban is több korábbi labdarúgóm edzősködik. Példának okáért Szalai Attila, Balogh Csaba, Rusvay Gergely, Greff Ádám, illetve Kovács Péter, sőt, még a gondnok, Bereczki Péter, illetve Sándor Tamás technikai vezető is az egyesület kötelékében tevékenykedik. Élvezem a munkát, és amíg úgy érzem, hogy nem nyűg edzésre járni, addig szívesen dolgozom, az pedig nem érdekel, hogy mennyi idős vagyok. Emellett négy éve Tarpán vagyok szaktanácsadó, amely úgy kezdődött, hogy meghívtak egy sportbálra Illés Gyulán, korábbi játékosomon keresztül. Megtisztelőnek érzem, hogy Tarpán labdarúgó csarnokot neveztek el rólam Szécsi Szabolcs polgármester kezdeményezésére.
– Talán a magyar edzők közül szinte egyedülálló módon szerzett bajnoki címet minden NB-s osztályban, sőt, egyszer, 2014-ban a Váccal megye I-es aranyérmet is a nyakába akasztottak, míg a Békéscsabával 1988-ban megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát. Mire a legbüszkébb edzői karrierjéből?
– Természetesen a Vác FC Samsunggal 1994-ben elért NB I-es bajnoki címet tartom a leginkább értékesnek, a legnagyobb sikernek! Akkor negyedik vidéki csapatként lettünk magyar bajnokok, de az előtte megszerzett kétszeres ezüstéremnek (1992, 1993) és a három Magyar Kupa-döntő elérésének is nagyon örültem. A kezdet persze nem volt könnyű, az első bajnoki év után épphogy bent maradtunk 1990-ben, de szerencsére volt, aki kiállt mellettem. Emellett az Egerrel történő feljutás és az Eger ificsapatának edzőjeként a salgótarjáni Palóc-kupa megnyerése nagyon kedves még a szívemnek, mivel ez utóbbin éreztem először, hogy „klappol” számomra az edzői szakma!
– Vácott tréneri pályafutása során korábban már négyszer is dolgozott, a mostani az ötödik…
– Igen, a hatéves váci sikerkorszak (1989–1995) után Görögországba kerültem edzőnek, ahol a Proodeftiki görög másodosztályú együttest irányítottam bő fél évig, 1995 végéig. Jól szerepeltünk, de aztán sajnos elfogyott a pénz, így jobbnak láttam „lelépni” – kint a Voloszban futballozó Katzenbach Imre segített sok mindenben. Egyébként igazából sosem izgatott a külföldi edzősködés, nem voltam elájulva akkortájt sem ettől, inkább csak a kalandvágy hajtott. A magyar válogatott persze érdekelt, és úgy gondolom, hogy ha én maradtam volna a jugoszlávok elleni bukás után is a szövetségi kapitány, akkor a következő EB-re biztosan kikerültünk volna, mert a korábbi olimpiai válogatottak – Király Gábor, Dárdai Pál, stb. – addigra beértek. A kapitányság után egy évig ismét a Vácot irányítottam az NB I-ben, ’98-99-ben; ez már a „Zollner-korszak” volt, ők voltak a főtámogató, de sajnos nem sokkal ezután szétesett a klub, én pedig a Videotonhoz szerződtem. Sok helyen megfordultam utána, aztán 2013 nyarán ismét a Váchoz kerültem, az újjáalakuló klubhoz, amely akkor nehéz helyzetben volt. Rögtön bajnoki címet ünnepelhettünk a megye I-ben és a következő idényben az NB III-ban is. Egy újabb zalai kitérő után a 2016–17-es szezont a váci utánpótlásban, a Vác VLSE szakmai igazgatójaként töltöttem, negyedik visszatérésemre pedig ez év elején került sor.
– Mindig híres volt arról, hogy annyi mérkőzést nézett meg élőben, amennyit csak bírt, és jó szemmel „szúrt ki” tehetségeket, akár falusi pályákon is. Manapság azonban az NB II-ben és az NB III-ban is vasárnap rendezik a bajnokikat, ez pedig megnehezíti a meccsrejárást. Hogy bírja heti több meccs nélkül?
– A Békéscsaba edzője voltam a nyolcvanas évek végén, amikor így nézett ki egy hétvégém: szombaton délután hazai bajnokit játszottunk, este hazamentem Egerbe, másnap reggel elindultam a tíz órakor játszó MTK meccsére, Budapestre, délután 15 órakor már Tatabányán voltam bajnokin, végül a 20 órakor kezdődő ZTE hazai mérkőzését is a helyszínen, élőben tekintettem meg. Sokszor megkérdezték, kérek-e összeállítást – csak annyit mondtam, hogy köszönöm nem, mert mindenkit ismerek… Heti négy-öt találkozót néztem meg, nem sokan tettek meg ekkora utat a riválisok feltérképezéséért és úgy gondolom, ezért voltam én más, mint a többi edző. Ma sajnos nincs igazán lehetőség az ellenfelek megtekintésére, mivel „fent” kitalálták, hogy egy napon kell kezdődnie a másod- és a harmadosztályban is a találkozóknak… Így maradt a megyei bajnokság – legutóbb a Borsodnádasd–Cigánd (0–4) meccset láttam a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályban, így most abban bízom, hogy a megyében akad rá a szemem egy-két tehetségre…
– Mennyire tartja korábbi játékosaival, s edzőtársaival a kapcsolatot?
– Sosem voltam különösebben barátkozós típus, túl mély kapcsolatom nem volt senkivel. Talán az ózdi kötődésű, nálam Vácott szereplő Bánfi János az egyetlen, akivel ma is rendszeresen beszélek, de mindez természetesen nem jelenti azt, hogy bárkivel is rossz viszonyban lennék. Mindig magányos farkas voltam, amikor vége volt az edzésnek, mindig a másik irányba indultam el… Mindettől függetlenül sokakkal beszélek telefonon, és ha van egy összejövetel, akkor arra mindig igyekszem elmenni.
– Mint ismeretes, tavasszal átesett a koronavírus-fertőzésen, de sokan irigyelhetik sportos életmódja miatt, hiszen állapota végig stabil maradt és hamar felgyógyult...
– Egy szűk hetet töltöttem a váci kórházban, ahová elővigyázatosságból vittek be. Bár néhány kilót veszítettem, nem nagyon viselt meg a betegség, egy héttel később már ismét a kispadról irányítottam a csapatot. Jó kondícióban vagyok, rendszeresen futok és kerékpározom, legfőképpen Ózd környékén, a Sajó-parton. A Vác edzésein sokszor én is labdába rúgok, emellett még mindig tagja vagyok az öregfiúk-válogatottnak, igaz, idén még nem léptem pályára.
– Régi hobbija a vadászat, ez a futball mellett továbbra is szerepet játszik az életében?
– Sajnos már nem annyira, mint régen, mivel vadásztársaim közül többen elhunytak és a járvány is „betett” ennek a tevékenységnek az utóbbi időszakban. Ettől függetlenül, amikor tudok, megyek, hiszen ez ugyanolyan szenvedélyem, mint a futball!

Isten éltesse sokáig Csank Jánost!