A közvetlen riválisok elleni győzelmek értek bennmaradást 2022 június 18Általános 335

A számok „nyelvén” megvizsgáltuk, hogyan szerepelt a Vác FC a május végén befejeződött 2021/22-es kiírásban az NB III-ban – statisztikák, adatok, érdekességek minden mennyiségben!

Az NB III Közép-csoportjában a Vác FC a 2021/22-es bajnoki kiírást 39 ponttal – 10 győzelemmel és 9 döntetlennel a 19 vereség mellett – a 16. helyen zárta, amely éppen bennmaradást ért csapatunknak. Az összesen megszerezhető 114 pontból tehát bő egyharmadnyit gyűjtöttünk be, ez egészen pontosan 34,2 %-os teljesítménynek felel meg.

Hazai pályán – már végre az összes bajnokit a váci stadionban játszva – és idegenben is nagyjából hasonlóan szerepeltünk, hiszen otthon 20, míg házon kívül 19 pontot gyűjtöttünk. Vácott 5 győzelem és 5 döntetlen mellett 9 vereséget szenvedtünk, míg idegenben szintén 5 sikert arattunk és 4 remi mellett tízszer kaptunk ki. A „hazai” tabellán összesített végső helyezésünknél eggyel jobban, a 15. helyen végeztünk, míg az „idegenbeli” tabellán kettővel kedvezőbben, a 14. pozícióban zártunk.

Gólkülönbségünk 44–68 lett, mínusz „huszonnégyes”; a kapott gólok száma igencsak soknak nevezhető – ahogy ezt már Csank János szakmai igazgató is elmondta. A szerzett gólok tekintetében a mezőnyben a 15. helyet foglaljuk el, mivel öt csapat lőtt nálunk kevesebb gólt, azonban rajtunk kívül csak a kieső helyen végzők (Mohács, Dabas-Gyón, Rákosmente, Gerjen) hálója rezdült meg többször, míg a ceglédiek velünk megegyezően szintén 68 találatot szedtek be.

Egyszer szereztünk négy gólt (a Dabas-Gyón ellen), míg kétszer kaptunk ötöt (az MTK és az FTC II ellen) – a Dabas-Gyón elleni 4–0 lett a legnagyobb arányú győzelmünk, míg az MTK elleni őszi hazai 0–5 a szezon legsúlyosabb veresége volt. Csapatunk összesen 9 bajnokin nem kapott gólt, 12 alkalommal viszont mi nem tudtunk betalálni az ellenfél kapujába.

Akadt egy ötmeccses veretlenségi sorozatunk a 27. és a 31. forduló között, ez volt a legpozitívabb szériánk, azonban akadt két 6 mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatunk a 13. és a 18. játéknap, illetve a 32. és a 37. forduló között.

Pozitívum viszont, hogy a tavaszi szezon első felében mutatott jó szereplés (a 23. és a 31. játéknap között 9 bajnokiból 5-öt megnyertünk, kétszer remiztünk) következtében gyakorlatilag igen gyorsan biztossá vált a bennmaradásunk és a szezon végi hullámvölgy sem veszélyeztetette már a tagság megtartását – persze, mindenképpen megnyugtató volt, hogy az utolsó két meccsen még 4 pontot tudtunk szerezni.

A bennmaradás kiharcolásához a legfontosabb azonban az volt, hogy 10 győzelmünkből nyolcat a mögöttünk végző, kieső helyen záró csapatok ellen szereztünk meg – tehát mind a 4 csapatot oda-vissza megvertük úgy, hogy ezeken a „hatpontos" mérkőzéseken összesen 17 gólt szereztünk és csak egyet kaptunk! Ezen a nyolc sikeren kívül azonban csak a Paks II-t és a Szekszárdot győztük le, előbbit otthon, míg utóbbit idegenben 2–1-re. A kieső helyeken végző 4 együttesen kívül egyébként mindössze az ESMTK volt az, amely nem tudott legyőzni egyszer sem minket a szezonban.

Ahogy a korábban közzétett góllövőlistából már kiderült, találataink bő kétharmadát két támadójátékos jegyezte: Mertse Ábel 17-ig, Tóth Milán 13-ig jutott.

Sárga lapot összesen 62-szer kaptunk, ebben listavezető 7–7 begyűjtött kártyával Fazakas Géza és Mertse Ábel. Kasza Balázst, Purzsa Mátét, Stefán Dávidot és Zámbó Dánielt ötször kellett a játékvezetőknek figyelmeztetnie sárga lappal, így ők ebből következő eltiltás miatt ki is hagytak egy-egy bajnokit.

A kiállítás sorsára 6 alkalommal jutott valamelyik játékosunk – Fazakas Géza kétszer, míg Halasi Péter, Lukács Kelemen, Stefán Dávid és Tölgyes Ádám egyszer-egyszer kapott piros lapot.

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK