Egy kihagyásért súlyos árat fizettünk 2021 október 04Általános 530

Az NB III Közép-csoportjának 10. fordulójában a Vác FC 1–0-ra kikapott a Hódmezővásárhelyi FC vendégeként.

NB III, KÖZÉP-CSOPORT, 10. FORDULÓ

Hódmezővásárhelyi FC–Vác FC 1–0 (0–0)
Hódmezővásárhely, Városi Stadion, 150
néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Dobos, Pálinkás).
Hódmezővásárhely: Weszelovszky – Pilán, Huszár, Ondrejó, Németh K. (Zahorán 88.) – Bata, Mezei, Povázsai (Katona, 84.), Orosz (Molnár Á., 59.) Tapiska (Gyürki, 59.) – Bartyik (Hegedűs M., 59.). Vezetőedző: Koncz Zsolt
Vác: Halasi – Fazakas, Kasza, Stefán, Csaba D. – Zámbó (Torda, 81.), Földi M. (Sorecz, 78.) – Tóth D. (Vén B., 78.), Nagy Z. (Tölgyes, 65.), Mertse – Tóth M. Szakmai igazgató: Csank János
Gólszerző: Molnár Á. (74.)

Első hazai győzelmére készült a Hódmezővásárhely a Vác ellen, hiszen a csongrádiak eddig minden otthoni meccsüket elbukták a bajnokságban és a sikertelen hazai széria miatt nagy volt a nyomás a csapaton. Persze az előző heti hazai „bukta”, és a táblázaton elfoglalt helyezés miatt a mieinken is volt nyomás, hiszen tudtuk, hogy pontot, pontokat kell szereznünk a felzárkózáshoz.
Jól is kezdtük a találkozót, a 2. percben Tóth Milán 25 méteres próbálkozását fogta a kapus, majd egy kipattanó labdát Mertse lőtt fölé a tizenhatos bal sarkáról. A 17. percben egy jobbról beívelt szabadrúgás után Bartyik fejelt csúnyán mellé, de ezt követően, az első félidő hátralévő részében csak a Vácnak akadtak újabb lehetőségei. A 22. percben Tóth Milán ívelt előre jobbról szabadrúgást, középen nem tudtak menteni a védők, a labda Tóth Dominik elé került, aki tolt egyet rajta, majd sajnos mellé lőtt. Tíz perccel később Tóth Milán jobboldali beadását Mertse fejelte a védők gyűrűjében fölé, majd a 42. percben Mertse kapott egy indítást a bal oldalon, befelé tolta a labdát, majd laposan a kapus kezébe lőtt.
A szünet után is maradt a sok pontatlanság mindkét oldalon. Az 54. percben egy baloldali szögletet lekészítettek „lövőre", amelyet végül Ondrejó futtából fölé lőtt. Négy perccel később Tóth Milán 18 méteres, jobblábas lövése a jobb sarok mellett pattogott el, majd a 60. percben Mertse passza után Fazakas 17 méterről a bal sarok mellé lőtt. Az idő előrehaladtával lehetett érezni, hogy az a csapat, amelyik betalál, valószínűleg győztesen hagyhatja el a pályát. Sajnos eközben a hazaiak egyre inkább átvették a kezdeményezést, a 65. percben nagy kavarodás alakult ki a kapunk előtt, végül Bata lövése előtt Csaba szabadított fel nagy bravúrral, majd a második hullámban érkező hazai támadó lövését Fazakas blokkolta. Három perccel később a bal oldalon kerültek mögénk a hazaiak, az éles beadásról középen szerencsénkre mindenki lemaradt, azonban a 74. percben már nem: egy újabb baloldali beadást középen Bata csúsztatott tovább, a mellette érkező Molnár Ádin pedig a tehetetlen Halasi mellett a hosszú sarokba fejelt (1–0). A hajrában próbálkoztunk az egyenlítéssel, először Tóth Milán lövése pattant szögletre, majd egy jobboldali beadást Kasza fejelt közelről a kapus kezébe.
Sajnos nem jött össze tehát a döntetlen sem, a „döntetlenszagú” mérkőzésen egy kihagyásunkat kihasználták a hazaiak, így pont nélkül maradtunk. Folytatás vasárnap 15 órától a Kozármisleny ellen a váci stadionban.

Koncz Zsolt: – Nagyon küzdelmes meccsen vagyunk túl, csak a három pont volt az elfogadható eredmény, amelyet szerencsére itthon tudtunk tartani. Nem volt látványos találkozó ez, de pozitívum, hogy nem kaptunk nem gólt.
Csank János: – Több volt ebben a meccsben. Egy ötperces rövidzárlat miatt kikaptunk, pedig többet támadtunk, igaz, a támadóharmadban jobban kellett volna az akciókat „finomítani”. Erre most azért lehet építeni – bízom benne, hogy most már pontokat is elkezdünk gyűjtögetni.

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK