Általános
máj
23

Iksz az ESMTK ellen, megvan a bennmaradás!

Az NB III Közép-csoportjának 37. fordulójában a Vác FC 0–0-s döntetlent ért el az erzsébetiek ellen, így biztossá vált, hogy bent maradunk.

Általános
máj
22

Szépen búcsúzni a hazai közönségtől – beharangozó az ESMTK elleni mérkőzésre

Ma délután 17 órától sor kerül az utolsó hazai mérkőzésünkre a szezonban, az NB III Közép-csoportjának 37. fordulójában az ESMTK együttesét fogadjuk a váci stadionban!

Általános
máj
20

A házi góllövőlista állása a 36. forduló után

Csapatunk az eltelt 36 forduló során 42 gólt szerzett az NB III Közép-csoportjában. A legeredményesebb játékosunk továbbra is Mertse Ábel, aki 15 találatnál tart, de felzárkózott mögé Tóth Milán a maga 13 találatával.

Általános
máj
16

Csak Vén Botond góljának örülhettünk

Az NB III Közép-csoportjának 36. fordulójában a Vác FC 5–1-re kikapott az FTC II vendégeként.

Általános
máj
12

Remélem, sikerül a Fradi II ellen véget vetni a rossz szériának! – interjú Stefán Dáviddal

Tavaly nyáron a szintén NB III-as BKV Előrétől érkezett a Vác FC-hez Stefán Dávid. 20 esztendős védőnkről kevesen tudják, hogy az UTE előtt a Vác VLSE-ben nevelkedett, erősítette az U13-as, az U14-es és az U15-ös korosztályos együttest is, így nem volt ismeretlen számára a váci stadion.

Általános
máj
10

VIDEO! Nézd és oszd meg...

VIDEO! Nézd és oszd meg a #VACCEG mérkőzésünk videó összefoglalóját itt: https://youtu.be/r0WH_FfgnoM

Általános
máj
10

Kevés volt Tóth Milán duplája a pontszerzéshez

Az NB III Közép-csoportjának 35. fordulójában a Vác FC 3–2-re kikapott hazai pályán a Honvéd MFA-II-től.

Általános
máj
08

Ma délután a Honvéd második csapatát fogadjuk a váci stadionban – beharangozó

Az NB III Közép-csoportjának 35. fordulójában ma 17 órától a Budapest Honvéd-MFA II együttesét fogadjuk a váci stadionban.

Beszámoló
máj
05

Nem sikerült pontot szereznünk Dabason

Az NB III Közép-csoportjának 34. fordulójában csapatunk 2–0-ra az FC Dabas otthonában.

  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK