Bizakodva utazunk az FC Dabashoz – vasárnap itt a 17. forduló 2020 november 07Általános 322

A labdarúgó NB III Közép-csoportjának 17. fordulójában vasárnap 13:30-tól az FC Dabas otthonában, a Wellis Sportparkban lép pályára a Vác FC.

Szabó István együttese jól szerepel a bajnokságban, az FC Dabas 16 bajnokit követően 33 ponttal a 4. helyet foglalja el. Kilenc győzelem mellett hatszor játszottak döntetlent és csak egyszer kaptak ki, a Kecskemét otthonában 2–0-ra. Ebből következően hazai környezetben még veretlenek, három siker mellett négyszer ikszeltek. Az előző győzelmüket azonban nem a pályán érték el, hanem a zöld asztalnál, mivel a múlt heti, Budapest Honvéd-MFA II elleni mérkőzésükön az MLSZ határozata alapján jutottak a három ponthoz, mivel a kispestiek a nagyszámú megbetegedés miatt nem tudtak kiállni a találkozóra.

Régen írhattuk ezt, de most végre már a Vác FC-nél is bizakodó a hangulat az elmúlt hetek eredményeinek köszönhetően. Bár két döntetlen után kikaptunk Kozármislenyben, az előző két bajnokinkon már két győzelmet arattunk, igaz, a 19 pontos összteljesítmény egyelőre csak a táblázat 15. helyére elég. Házon kívül legutóbb a Majos elleni 7–1-el szereztük meg első sikerünket, emellett idegenben két döntetlent értünk el és négyszer kikaptunk.

Csapatunkban az elmúlt hetek után végre nincs eltiltott, míg a korábban megsérült Ódé Norbert még lábadozik és egyelőre nem tudja „bevetni” őt Burzi Attila vezetőedző.

A vasárnapi mérkőzést Sándor Csaba vezeti majd, míg segítői Benkő Róbert és Szarvas László lesznek.

 

Hozzászólások

Kapcsolódó bejegyzések
  •  



Vác Futball Club

A futball barátai Vácott - sok, azóta is ismert és híres jelentős fővárosi klubot megelőzve - 1899-ben hozták létre saját egyesületüket. A Váci Sport Egyesület (VSE) 1899. júniusában alakult meg, de hivatalosan csak november 28-án került bejegyzésre.

Klubszínek: piros-kék

Stadion: Vác Városi Stadion

FACEBOOK